Prológus.

Sziasztok!
Meghoztam a prológust,vagyis a kezdetet.
Innen fog beindulni a történet.
Remélem,hogy tetszik majd!

Húú,ez egy fárasztó nap volt…valaki elrabolt,először azt gondoltam,hogy megint összetévesztettek gonosz hasonmásommal,Katherine-nel. De kiderült,hogy nem.Pont azért raboltak el,mert NEM ÉN vagyok Katherine.Mert át akartak adni az ősöknek,hogy feláldozzanak ahhoz,hogy feloldják a Hold és a Nap átkát. De nekem szerencsére vannak vámpír-testőreim,akik sikeresen kiszabadítottak…plusz egy vámpírvadász-nemsokára nagybácsim-tanárom is,aki biztosította a karó+verbéna tartalékot.

Viszont végre itthon vagyok... nem is tudom,mióta nem örültem ennyire a saját szobámnak..a fürdőben még vetettem egy utolsó pillantást a tükörképemre,aztán beléptem a birodalmamba ahol nem várt(ám nagyon is megszokott) vendég várt rám.

-Cuki pizsi!-mondta egy ragyogó mosoly kíséretében,majd feltűnően végig mért.

-Fáradt vagyok,Damon!-válaszoltam neki cseppet sem kedvesen.

Lassan felállt,és hozzám sétált,kezében a verbénás nyakláncommal.

-Ez nem hiányzik?-kérdezte egy mosoly kíséretében. Istenem,imádnivaló volt. .Elena,Mire gondolsz?Damon imádnivaló,na ne röhögtess már!Ő egy szörny!De akko ris megmentette az életemet…

-Azt hittem,hogy örökre elveszett!Köszönöm! -mondtam  hálásan,és már nyúltam is volna az ékszerért,de ő elkapta előlem-Visszakaphatnám?- kérdeztem

-Először mondanom kell neked valamit!-válaszolt.

-Rendben,de miért a nyakláncommal együtt kell mondanod?-tettem fel a kérdést értetlenül.

Erre összeráncolta a homlokát,és úgy mondta:

-Meert,amit mondani akarok,aaz…a legérzelmesebb dolog lesz,amit egészéletemben mondtam..-adta meg a választ.

-Damon,ne csináld ezt…-kezdtem kérni,de a szavamba vágott.

-Csak egyszer kell hallanod-csak egyszer kell mondanom.Csak hallanod KELL!-lépett közelebb hozzám egy lépést.

És akkor kimondta azt,amiről azt hittem,hogy soha nem fogom hallani az ő szájából:

-Szeretlek,Elena!És,mert szeretlek,nem lehetek veled önző-én nem érdemellek meg TÉGED.De az öcsém igen.-könnyek a csorogtak mindkettőnk szeméből.Közelebb lépett hozzám,és azt hittem hogy megcsókol-de nem.A homlokomra adott egy puszit,majd így szólt:-Bár ne kellene elfelejtened mindezt!De sajnos muszáj…-és egy nagy könnycsepp gördült le a szeméből. Nem értettem miről beszél..mire felfogtam, már egyedül voltam a szobámban… és alig bírtam felfogni,hogy mit mondott…szeret engem…

Damon szeret engem…Damon Salvatore… a gonosz érzések nélküli vámpírról kiderült,hogy igenis vannak érzései - méghozzá elég romantikusak,és irántam…de miért mondta, hogy el kell felejtenem?

De mindegy.. most nem érek rá ezen gondolkozni,aludnom kell.

Túl sok minden történt ma. Túl sok. Majd holnap ráérek gondolkozni.

De most inkább már csak alszom….