Hát itt van,meghoztam az első fejezetet...szerintem nem a legjobb,de azért remélem,hogy fog tetszeni!! :)
Puszi: Zamira
Próbáltam elaludni,de egyáltalán nem ment .A gondolatok egymást kergették a fejemben.
Damon szeret. Stefan is szeret. Én szeretem Stefant . És Damont... most hogy így elgondolkozom...nagyon nagyon szép szemei vannak...mint a tenger .Vagy az ég. Gyönyörűek .És nagyon szép az arca is.Igazi macsó.A szája meg annyira csókolni való...Elena...már megint miket gondolsz?Damon majdnem megölte az öcsédet! Ráadásul szándékosan! De akkor is...ha ilyen érzelmes is tud lenni . Ha szeret,akkor én mit érzek iránta? Hogy szerethetett belém?Jó,persze,úgy nézek ki,mint Katherine...de belsőre teljesen különbözőek vagyunk.
Míg én jó szívű vagyok,kedves és őszinte mindenkihez,addig ő csak manipulálja az embereket,és átveri őket.
És kis híján tönkre tette az életem. De ha ő nem lett volna,akkor most nem lenne itt nekem Damon...DAMON??!?!Itt azt kellett volna mondanom,hogy Stefan...és csak utána,esetleg,talán,hogy Damon.
Mi ütött belém?Miért gondolkozok ennyit rajta?Azért,mert azt mondta,hogy szeret?
Még legalább 2 órán keresztül forgolódtam,mire végül hajnali három körül sikerült elaludnom...
De álmomban sem hagytak békén...Hol Damon,hol pedig Stefan mondogatta hogy mindennél jobban szeretnek engem…Nagyon kezdett már elegem lenni.
Egész éjszaka nyugtalanul forgolódtam,és fel-fel riadtam álmomból.
Szörnyen aludtam,és úgy döntöttem,itt az ideje kimenni az erdőbe,egy kis sétára,hogy gondolkodjak magamon,és Damonön. Meg persze a Stefannal való kapcsolatomon. Nagyon szeretem Őt,és bármit megtennék Érte. És tudom,hogy Ő is ugyanígy érez irántam.
De mióta tegnap Damon elmondta, hogy szeret,mintha ez gyengébb lenne,és valami különöset indított el bennem.. Nem értem mi ez.
Mintha valami reményfélét éreznék a szívemben…de az nem lehet.
Én Stefant szeretem, örökre és visszavonhatatlanul. És ezen Damon sem fog változtatni!
-Vagy csak ezt próbálod bebeszélni magadnak!- mondtam a tükörképemnek. Már magamban beszélek. Csodás. Kezdek megőrülni…Mi jöhet még…??
Észre sem vettem,mikor öltöztem fel…de legalább egy egyszerű csőgatya és felső van rajtam…tökéletes. Viszont ha egésznap odaakarok lenni,akkor már indulnom kéne,mert már dél van…még gyorsan firkantottam egy cetlit Jennának és a többieknek,hogy elmentem sétálni,majd felvettem a tornacipőm és a dzsekimet,felkaptam a telefonomat,majd indulhattam is…
Remélem, nem fogják magukat agyon aggódni…Elvégre csak egy vérszomjas Ős akar elkapni.
Tehát újra életveszélyben vagyok, Katherine miatt. De ha ő nem lett volna,akkor most én sem ismerném Stefant és Damont,
Tovább is morfondíroztam volna, mikor a mobilom megcsippant,jelezvén hogy üzenetet kaptam.
„Szia!Sürgősen találkoznunk kéne…Fontos!!”-állt benne,Damon-től.
Mit akarhat még a tegnap este után?? Így is jól összekavart már. Mindenesetre ő most azt hiszi,elfelejtettem,mit mondott nekem…én pedig hagytam,hogy ebben a hitbe ringassa magát,hogy tényleg így is történ. És ma nem bírt érdekelni semmilyen fontos dolog…
Pláne nem tőle…szóval ezt írtam neki vissza:
„Ha nagyon akarsz valamit,akkor keress meg”Ám alighogy elküldtem,valaki belesusogott a fülembe:
- Megvagy!- felsikítottam a félelemtől,és legalább egy métert ugrottam.
-Damon! Te követtél, hogy megijessz?Mindenáron megakarsz ölni?-fordultam felé villámló szemekkel,de a haragom rögtön elillant,mikor belenéztem a gyönyörű szemeibe…
-Nyugi kiscsaj,csak vicceltem!Mit szívod úgy mellre??-röhögött a képembe.
Aztán valamit még elkezdett magyarázni,de arra már nem figyeltem oda…Az arcát bámultam,mert egyszerűen nem tudtam tőle elszakadni. Mikor észrevette,hogy máshol jár az eszem,megkérdezte:
-Elena,figyelsz te rám egyáltalán? Éppen azt magyaráztam, hogy Rose szeretne segíteni nekünk,és elmond mindent, amit Klausról tud!-szeme izgatottan csillogott,majd,mikor észrevette,hogy az arcát figyelem,kis öröm is vegyült bele,és viccesen kérdezte:-Talán maradt valami az arcomon a reggeli után?Vagy ráncosodom?-ijedt meg játékosan. Együtt nevettem vele. Mert olyan jó volt csak nevetni,és semmivel sem törődni. De ő természetesen megint elrontotta az ostoba kérdésével:
- Igaz is,mit csináltál te egyedül az erdőben?-hangja megrovó volt.
Hirtelen ne tudtam mit válaszoljak neki…Azt nem mondhatom,hogy bajban vagyok az érzéseimmel, és azon gondolkodom, mit vallott be tegnap este. Hiszen ”elfelejtettem”! Jajj, Istenem,miért mindig engem találnak meg az ilyenek?
Damon is észre vette,hogy tanácstalan vagyok,és nem nagyon tudnék válaszolni…
Úgyhogy megkérdezte:
-Mi baj van Elena?-nevemet lágyan ejtette ki.-Bánt valami? Ugye tudod,hogy nekem elmondhatod?!- Hát nem édes..? Most éppen azt játsza, hogy a legjobb barátom.
Hirtelen azt sem tudtam mit csinálok,mikor a számat a szájára tapasztottam…
Szerintem én még jobban meglepődtem,mint ő-de természetesen készségesen csókolt vissza. Egyik keze a derekamat ölelte,míg a másik lecsúszott a fenekemre.
Itt kapcsoltam,hogy ezt csak Stefannal tettem meg. Vagyis a pasimmal. És,ha élveztem is a csókot, nehezen elszakítottam magam a mézédes ajkaitól.
-Sajnálom! Nem tudom, mi ütött belém!- mentegetőztem- Nagyon sajnálom Damon!
Tudtam,hogy ő egyáltalán nem sajnálja,amit meg is jegyzett:
-Ugyan Elena, semmi baj. Sosem gondoltam arra,hogy megcsalod Bambi-evő kisöcsémet velem. Vagyis de. Sokat gondoltam rá. –Itt csúnyán néztem rá,úgyhogy elhallgatott.
-Ha lehet,ezt ne mondd el neki!Sőt, felejtsük el az egészet!- kértem- Mintha megsem történt volna.
Elsötétedett a szeme:
- Rendben Elena, ha te olyan könnyen eltudnád felejteni azt a csókot, hát legyen! De nekem ez volt életem legszebb csókja!- válaszolt,majd eltűnt.
És bennem csak akkor tudatosult: Damon Salvatoréval csókolóztam, és jobban élveztem,mint bármi mást az egész eddigi életemben!
0 megjegyzés:
Megjegyzés küldése